Annak, hogy gyakran hosszú í-vel írják a második i-t a mindig szóban, vélhetően az az oka, hogy sokan hosszan ejtik azt. Azonban a helyes írásmód szerint az az i is rövid.

Annak, hogy gyakran hosszú í-vel írják a második i-t a mindig szóban, vélhetően az az oka, hogy sokan hosszan ejtik azt. Azonban a helyes írásmód szerint az az i is rövid.
Biztos voltál már úgy, hogy mikor megírás után elolvastad a leírtakat, nem vettél észre benne hibát, de más talált benne. Vagy te vetted észre más szövegében a hibákat. Az is elképzelhető, hogy amikor napokkal később ismét elolvastad az írásod, feltűnt, hogy akadnak a szövegedben gépelési hibák, itt-ott hiányzik egy vessző, netán a mondat végén nem jó az írásjel, és még sorolhatnánk.
Ez azért van, mert saját írásunkkal mindig elfogultak vagyunk, ráadásul annyira benne vagyunk, hogy szinte képtelenek vagyunk a hibákat rögtön észrevenni. Valahogy azt olvassuk, amit valójában írni akartunk. Amikor más szövegét olvassuk, feltűnnek az elütések, a helyesírási hibák, mert külső szemlélők vagyunk, nem ismerős számunkra az írás. És ezért van az is, hogy amikor már eltávolodtunk valamelyest a szövegünktől, szembeötlik néhány elütés, logikai baki stb.
A legnagyobb gondosággal készült szöveg is tartalmazhat hibákat, tévedéseket, logikai és tartalmi tévesztéseket, elírásokat, helyesírási hibákat. A szerkesztő – mint külső szemlélő – véleményt mond, felhívja a szerző figyelmét arra, hogy milyen tartalmi, szerkezeti, dramaturgia, nyelvhelyességi hibák vannak a szövegben, hovatovább bele is javít. A szerkesztő tehát az a személy, akit azért keresünk fel, hogy a szövegünk, kéziratunk még jobb legyen.